gyorsposztok a bamán túlról

Eljött ez a perc is. Mindenki pakol, a melósok szedik össze a maradék piát. Lassan elfogy a több tízezres tömeg. Mindenki az utolsó simításokat végzi. Utolsó sör, sátor szétszedés.Mint egyszer mindennek,vége az EFOTT-nak is. (Loll)

Aki ma sokáig akarja ropni és a kemping lakója, bizony elgondolkodhat rajta, hogy egyáltalán bebújjon-e még a sátrába; ugyanis a “terepet” 10 óráig kell elhagyni. Igaz, erre nincs túl sok esély. A legtöbb fesztiválon a sátrak és a színpadok bontása egy időben zajlik. (Kanna)

Kowalsky meg a Vega hangolta a népet Kispálra. A nézőtér csak félig telt meg, aki nem volt teljesen elégedett a zenekarral, inkább átpártolt a Kozmixra, a Suhancos Táncdalsátorba. Kowalsky több számban is helyettesítette Ganxtát, az imitálás remekül sikerült.

Itt a vége, fuss el véle. Baranyában ma este lépett fel utoljára a Kispál és a borz. Hatalmas koncertet adtak, a legtöbben erre voltak kíváncsiak, nem csak a parkoló, de a domb oldal is csurig volt emberekkel. Az alkalmat a zenekar is enyhe alkoholmámorral ünnepelte. Lovasi egyszer a szöveget is eltévesztette, de vuvuzelázással kiküszöbölte a hibát. Ismét felcsendültek a Final Countdown dallamai, utalva arra, hogy közeleg a vég, amely nagyon derék.

Vannak még emberek, akik nem tudják, hogy hol a határ, de lehet, hogy néhányan annyira nem is bánják ezt a dolgot. Az biztos, hogy akadnak színfoltjai a fesztiválnak, de azért a gázmaszk és a frizbi kicsit erős, bár néhány arcra azért biztos mosolyt csalt a delikvens vele… (Kanna)

Még a levegőben is fesztiválhangulat van. A résztvevők kipróbálhatják a bungee jumpingot, és a gyönyörű orfűi tájat is megcsodálhatják egy hőlégballonból. Remek alkalom ez arra is, hogy a tériszonyban szenvedők legyőzzék félelmeiket, az adrenalinfüggők pedig még jobban felpörögjenek. (Kriszti) 

Egyelőre a legtöbb színpadnál “csendesülős” koncertek vannak. Kiss Erzsi és a Hősök fellépésén is a földön ücsörgött a publikum. Ennek ellenére a hangulatra nem lehet panasz. Mindjárt kezdődik a Belga, az majd felpörgeti a jónépet. (pilli)

A mai is egy eseménydús nap az EFOTT-on.Délután fél 5-kor egy mentőhelikopter tartott a strand felé. Eleinte mindenki azt hitte tovább fog repülni, de nem. Kinézett magának egy csinos területet és ereszkedni kezdett. Az nem jelentett gondot, hogy a strand tele volt emberekkel, főleg az a rész, ahova le akart szállni. A helikopter szele ugyanis pillanatok alatt elsöpört mindent; napernyőt, táskákat, öltözőfülkét, embereket, és a gép leszállt a homokos part mellett. Állítólag egy darázscsípés miatti allergiás esethez hívták őket. (Lina)

Nem biztos, hogy köze van az EFOTT-hoz, de tény, hogy az orfűi strandon annyira megcsípett valakit egy darázs (vagy valami) ma délután, hogy mentőhelikopter vitte el, mert  oly’ súlyos allergás reakciót okozott neki. A helikopter a fürdőzők közé szállt le. Jobbulást!

(josap)

A harmadik nap nagy koncertjei nem vonzották annyira a tömeget, mint ahogy azt előtte láttuk. De az is lehet, hogy csak elfáradtak mostanra a fesztiválozók. Az biztos, hogy Ganxstáék rendhagyó koncerttel készültek. A meghívott vendégeknek köszönhetően zeneileg színesebbek lettek a fiúk, de volt, aki már a puszta jelentétével emelte a koncert erejét; Bochkor Gábor bár nem tartózkodott sokat a színpadon, ismét megmutatta gitártudását.

A tankcsapda őrült tombolása is elmaradt. A közönség inkább szolidan hallgatta a zenét, pogózó, táncoló embereket csak legelöl lehetett találni. Talán szerepe volt ebben a számok összeválogatásának is, hiszen a fiúk nem is titkolták, hogy az új zenéiket is szeretnék kicsit népszerűsíteni.(Lina)

Mindenki kifogy egyszer a pénzből, a fesztiválokon ez állandó jelenség. A cigire, és piára gyűjtő fiatalok az utolsó napokra megszaporodnak. Azonban most végre vicces formába sikerült önteniük a koldulást. A szegény kutyus sörbe fulladása arra ösztökél minket is, hogy minél többet fogyasszunk az italból. (Kriszti)

Mindenki kifogy egyszer a pénzből, a fesztiválokon ez állandó jelenség. A cigire, és piára gyűjtő fiatalok az utolsó napokra megszaporodnak. Azonban most végre vicces formába sikerült önteniük a koldulást. A szegény kutyus sörbe fulladása arra ösztökél minket is, hogy minél többet fogyasszunk az italból. (Kriszti)